Az Iszlám Állam egy világfelfogás is, és nem lehet bombákkal legyőzni

Az Iszlám Állam megszűnésével nő az európai terrorveszély a római Luiss Egyetem docense szerint. Az IÁ-t nem lehet bombákkal legyőzni, mert az egy kulturális jelenség is, és mindaddig létezni fog, amíg az iszlám is. Mohamed személye igazolhatja a békét és a háborút is a követőinek. Igazából csak most jött el a “magányos farkasok” kora, mert mára már létrejöttek az IÁ központi vezetésétől független terrorista sejtek is az évek óta tartó dzsihadista propaganda nyomán.

A húsvéti ünnepek alkalmából Olaszországban újra fő téma lett az iszlamista terrorizmus. Sok ezer katona és rendőr védte a római ünnepi szertartásokat, és más olasz városokban is emelték a védelem szintjét különösen a templomoknál. A húsvétot megelőző napokban pedig sorra tartóztattak le az olasz hatóságok olyan radikalizálodótt személyeket, akiket már régóta megfigyelnek, és az Iszlám Államhoz köthető a dzsihadista tevékenységük


A képen: Olasz katonák a római Kolosszeumnál

A múlt hétfőn még egy autós merényletkísérlet is történt Pompejiben. A város fő temploma előtti térre akart behajtani egy algériai migráns, de a kővirágágyások megállították. A bírósági tárgyalásán úgy indokolta a tettét, hogy azzal akart közelebb kerüli Allahhoz. Bár az olasz sajtó nem verte nagy dobra az esetet, de Marco Minniti olasz belügyminiszter többször is elmondta a múlt héten, hogy még soha nem volt ilyen magas a terrorfenyegetettség az országában.

Az Il Giornale jobboldali lapnak a római Luiss Egyetem Nemzetközi Biztonsági Megfigyelő Intézete igazgatója beszélt egy interjúban arról, hogy mi is állhat a háttérben. Alessandro Orsini felhívta rá a figyelmet, hogy az “Iszlám Állam nem halt meg, mert az elsősorban egy kulturális jelenség”, és így azt nem lehet bombákkal elpusztítani.

“Az IÁ megszűnhet államként, de nem világfelfogásként. Amíg csak létezni fog az iszlám vallás, addig létezni fog annak az esélye is, hogy egy olyan jelenség szülessen meg, mint az Iszlám Állam, mivel Mohamed személyét egy olyan megkerülhetetlen kettősség jellemzi, amely igazolja úgy a békét is, mint a háborút is” - jelentette ki az egyetemi tanár.

A szakértő szerint paradox módon az Iszlám Állam legyőzése nemhogy csökkenti, hanem éppen hogy növeli az olaszországi terrorveszélyt, mivel eddig a központilag irányított terrortámadások voltak a jellemzőek, és azok nem irányultak olasz városok ellen. Mára azonban már létrejöttek az IÁ központi vezetésétől független olyan terrorsejtek is, amelyek tevékenysége teljességgel kiszámíthatatlan, míg korábban az IÁ terroristái szigorú logika szerint inkább olyan államokat, támadtak meg, amelyek bombázták őket.

Alessandro Orsini korábban a Radio Popolare egyik adásában arra világított rá, hogy épen csakhogy most kezdődik el a “magányos farkasok” ideje, mivel eddig még minden merénylet és terrortámadás mögött ott álltak az IÁ vezetői. Most már azonban olyan támadások is történnek, amelyeket nem ők szerveznek közvetlenül. A dzsihadista propaganda mára már önműködő lett, és központi irányítás nélkül is merényletekhez vezet.

A biztonsági szakértő egyetemi tanár könyvet is írt a témában, amely az “Az Iszlám Állam nem halt, csak külsőt váltott” címmel nemrég került a nyomdába.

Források:

http://www.ilgiornale.it/news/politica/ora-siamo-pericolo-e-finch-esister-lislam-lisis-ci-vorr-1510614.html

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Merénylet gyanús a Sea Watch 3 engedély nélküli kikötése Lampedusa szigetén

Szabad utat adott az NGO-s hajóknak egy olasz bíró, de most meg a líbiaiak akarják őket elkapni

Pucérra vetkőzve támadt rá egy migráns olasz rendőrökre